« Vissza
Dekorációk
Az édesvízi akvárium egyik nagy előnye a tengerivel szemben, hogy százféleképpen be lehet rendezni. A különböző szín és formavilágok között bárki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Túlzásokba persze nem szabad esni, és nem minden elképzelés felel meg az általunk kinézett élőlényeknek. Sokféle természetes és mesterséges dekoráció közül válogathatunk, az egyetlen kőbe vésett szabály, hogy a berendezésnek ki kell elégítenie választott halaink természetes igényeit. Egyes halaknak nagy, üres kiúszótérre, másoknak sűrű növényzetre vagy sötét búvóhelyre van szükségük. Amikor megtervezzük az akváriumot, vegyük sorra az összes választott halunk viselkedését, és ezek alapján válogassuk össze a dekorációt. Vagy tervezhetünk fordítva is, az elképzelt dekorációhoz igazítva a halválasztásunkat.
A természetes hatású dekorációs elemek különböző fadarabok, ágak, sziklák és kavicsok közül kerülnek ki. Az akvárium talaja is része az összképnek, erről itt olvashatsz bővebben. Sokféle dekorelemet begyűjthetünk magunk is a természetből, és a díszhalboltok kínálata is évről-évre bővül. A saját gyűjtésű anyagokból igazán egyedi hangulatvilágú akváriumot rendezhetünk be, viszont alapos utánajárás szükséges, hogy csak biztonságos anyagokat válogassunk össze, és a tulajdonságaik sem mindig olyan előnyösek, mint a direkt erre a célra forgalmazott társaiké.
Gyűjthető faanyagok
Uszadékfa: Az akvarisztika hőskorának fő dekorációja volt. Folyókból, tavakból gyűjthetünk évek óta ázó, a víz által megmunkált ágakat. Előnyük, hogy garantáltan kioldódtak már belőlük a növény nedvei, így ha eredetileg tartalmazott is valamennyi mérgező vagy problémás anyagot, az már távozott vagy lebomlott. Ezért nem szükséges pontosan meghatároznunk, milyen növénytől is származik a faanyag. Másrészt viszont a vízben található vegyi szennyezések is beleivódhatnak, ezért csak olyan területről gyűjtsünk, ahol ilyesmi nem fordulhat elő. A kiszáradt példányokat kerüljük el, ezek nehezen merülnek el újra. Az uszadékfát felhasználás előtt hetekig kell áztatni, és ajánlott valamilyen fertőtlenítő szert is használni közben(tömény sóoldat, csersav), mert a természetes vízből kórokozókat hurcolhatunk be. Az uszadékfák igen látványos, de elég rövid életű dekorációk. Anyaguk néhány év alatt felpuhul, és lassanként elforgácsolódik.
Szőlőtőke vagy gyökér: A szőlőtőke egy régi, kedvelt akváriumi dísz. Göcsörtös formái és ellenálló anyaga praktikus választássá teszik. Évtizedek óta felhagyott szőlőskertek szép számban akadnak az országban, ilyen helyekről szerezhetünk garantáltan vegyszermentes szőlőtőkéket. Egyes boltokban is forgalmaznak szőlőtőkét, így nem feltétlenül nekünk kell utánajárni. A szőlőtőkét sokáig kell áztatni felhasználás előtt, hogy elmerüljön és kioldódjanak belőle a fölösleges szerves anyagok. Ha időnként forró vizet öntünk rá, azzal gyorsíthatjuk a folyamatot. A leggondosabb előkészítés mellett is előfordul, hogy a kezdeti időkben nyálka és penészfoltok jelennek meg rajta. Amíg ezek mennyisége kicsi, addig nem jelentenek problémát, egyes halak és garnélák elfogyasztják.
Faágak: Egyes hazai fák és cserjék ágait vagy akár törzsét és gyökérzetét is fel lehet használni akváriumban. Elég hosszú és macerás előkészítést igényel a dolog, viszont jóval olcsóbban juthatunk nagyméretű fadarabokhoz, mintha trópusi fajtákat választanánk a boltok kínálatából. Először is a fát hagyni kell kiszáradni. Több kilós daraboknál pár hónapig érdemes rá várni, mielőtt az áztatást kezdjük. Utána még legalább ugyanaddig áztassuk, hogy a fa elmerüljön, és kioldódjon belőle minden fölösleges anyag. Az áztatóvizet cseréljük le minél gyakrabban. A kisebb darabok, ujjnyi vastag ágak pár hét után felhasználhatóak. Ha már elég ideje ázik, akkor a kérget és a háncsot el tudjuk távolítani. Ez feltétlenül szükséges, hogy a mélyebb rétegekhez is eljusson a víz. Forró vízzel segíthetjük a folyamatot. Néhány felhasználható faj: tölgy, bükk, akác, kőris, cseresznye, meggy és szilva. A fűz ágai világos színűek, a többi fánál gyorsabban előkészíthetőek de csak pár évet bírnak ki akváriumban. Ismeretlen fát sose használjunk ilyen célra, mert sok hazánkban előforduló faj tartalmaz olyan méreganyagokat, amik halálosak is lehetnek halaink számára.
Trópusi fák
A trópusi faanyagok szerkezete egyenletes, mivel nincsenek évszakok a termőhelyükön. Az akváriumi célra használt fajták anyaga tömör, nehéz és viszonylag sok csersavat tartalmaz. Ezért tartósak, és könnyen elmerülnek. A csersav teszi igazán tartóssá a fát, de minél több van benne, annál tovább is ereszti magából a barna színű anyagot. A csersav jelenléte sok halfaj számára kedvező, de nem mindegyiknek, és a fény egy részét is kiszűri, ami a növényeknek nem előnyös. A kémhatást is befolyásolja kis mértékben, ami lágy vizű akváriumban odafigyelést igényel. Ha a csersav kioldódása visszafogott, akkor a vízcserékkel kordában lehet tartani a mennyiségét. Ha szeretnénk elkerülni a barna víz látványát, akkor használjunk aktív szenet, az eltávolítja a vízből. A trópusi fákat nem szükséges áztatni a felhasználás előtt, de megtehetjük, így a csersav nagy része még az áztatás során kioldódik, nem az akvárium vizét színezi. Egyes fák azonnal elmerülnek, másoknaknak szüksége van pár vízben töltött hétre. Forralni, főzni ezeket a fákat nem ajánlott, mert rontja az anyag tartósságát. Egyes fákon az áztatás első pár hetében nyálkaréteg képződik. Ez alapvetően ártalmatlan, az algaevők elfogyasztják,de amíg el nem múlik erősebb vízcseréket érdemes végezni.
Vasfa: A vasfa kifejezést gyűjtőnévként használják mindenféle sötét, víznél nehezebb fára, azonban akváriumban jellemzően egyetlen, jellegzetes típust árulnak ezen a néven. Az egyik legnépszerűbb akváriumi fa. Sötétbarna színe van, törési felületei igen dekoratívak. Azonnal elmerül. Elég sok csersavat tartalmaz, amit hónapokig is ereszthet magából.
Mangrove: Vörösesbarna színe, kusza, lendületes formavilága van. Nagy mennyiségű csersavat tartalmaz.
Szavanna gyökér: Meleg vöröses színe és göcsörtös felszíne van. Laposabb, nagyjából egy síkban elterülő darabokban lehet kapni. Néhány példány áztatás után merül csak le.
Mopani fa: Vaskosabb, göcsörtös, homokfúvással alakított darabokban árulják. Világos és sötétbarna felszínek váltogatják egymást, így feltűnő, egyedi karaktert ad az akváriumnak. Az afrikai mopani vagy mopane fa anyaga. Közepes mennyiségű csersav ázik ki belőle, frissen hajlamos a nyálkásodásra.
Red Moor gyökér: Az akvakertészek egyik kedvenc dekorációja. Világos, karcsú és kusza ágai kiváló alapját képezik egy természethű akváriumnak. Nem merül le azonnal, az elején súlyozni kell, nem színezi a vizet jelentős mértékben, viszont az első pár hétben jelentős mennyiségű nyálka termelődhet rajta.
Falevelek
Erdei biotópok és garnélás akváriumok ideális dekorációja. A falevelek pár hét alatt bomlani kezdenek, miközben mikroorganizmusok tömegét látják el élőhellyel és táplálékkal. Ezeknek a mikroorganizmusoknak a jelenléte kedvező hatású a nagyon lágy és csersavas vizet igénylő halak egészségére. A nano méretű halak ivadékai számára táplálékforrást is jelentenek. A garnélák szívesen fogyasztják a bomló levelek anyagát. Az indiai mandula szárított leveleit akvarisztikai boltokban találhatjuk meg, ketapang és catappa néven is forgalmazzák. Csersavat és huminsavakat tartalmaz, így nagy mennyiségben barnítja és savanyítja a vizet. Tölgy és bükk leveleket a természetből gyűjthetünk. A lehullott barna leveleket gyűjtsük, az előző évi avar egész évben megmarad az erdőkben. A parkokat inkább kerüljük, mert rovarirtókat használnak és ez megmaradhat a levelekben. Felhasználás előtt ajánlott a begyűjtött leveleket leforrázni, így azonnal elmerülnek.
Csiga és kagylóhéjak
Sokan dekorálják tengeri csigák és kagylók házaival az akváriumot. Ez édesvízi akváriumban nem csak stílusidegen, de nem is mindig egészséges. Ezek a vázak mészből vannak, amit idővel oldani kezd a víz. Nem csak a szép csigaházak mennek tönkre, hanem a víz is keményedik közben, ami a legtöbb díszhalnak nem jó. Kifejezetten kemény vizet igénylő halaknál használhatunk ilyen díszeket, a csigasügér akváriumában pedig elengedhetetlen kellék a csigaház. Az átlagos trópusi akváriumba jobb, ha nem kerül ilyesmi.
Kövek, sziklák
A köveknél az alapvető kérdés, hogy tartalmaznak-e meszet. Bár az eleve kemény csapvízben már nem sok minden történik velük, a lágy vizet gyorsan felkeményítik. A legtöbb díszhal pedig a lágy vizet kedveli, így náluk inkább kerülendő a mészkő. Igaz, hogy nem keményíti tovább a csapvizet, de egyben el is veszi a lágyítás lehetőségét is. Ha egy kő világos,például fehér, szürke vagy sárgás, akkor az már eredendően gyanús. Ilyenkor sav-tesztet kell végezni. A laza szerkezetű mész- és homokkövek már 20%-os ecetbe mártva is látványosan pezsegnek, a kristályos márvány tömény sósavban is csak egy idő után kezd el gyöngyözni.
Köveket gyűjthetünk a természetből, léteznek kifejezetten akváriumi célra forgalmazott típusok, és válogathatunk a kerti díszkőárusok kínálatából is. Az akvakertészek a világ minden tájáról származó, egzotikus fantázianeveken forgalmazott köveket vásárolhatnak a szaküzletekben. Ha vonzódunk is a szép színes ásványokhoz, az ásványbörzék kínálatát kerüljük el, igen sok színes kristály és ásvány mérgező egy akváriumban.
Mésztartalmú kövek: A dekoratív formájú édesvízi mészköveket a sügéres akváriumokban szokták használni. A forrásmészkő nagy lyukakkal átszőtt érdekes formavilágű kőzet. A spagettikő felszíne porózus, kusza szálakból áll, a színe vöröses vagy barnás. Hazánkban népszerű a vörösmárványnak nevezett kemény mészkőtípus. Legömbölyített, öklömnyi fehér dolomitköveket tengerparton vagy díszkőárusnál szerezhetünk. Márvány és tömör mészkődarabok is előfordulnak a halas boltok kínálatában.
Kvarckavics, békasókő: Folyók mellett vagy építkezési sóderből gyűjthetünk gömbölyded kvarcdarabokat. A nagyobb kövek népiesen békasókőként ismertek. A kvarckavicsok felszíne sima, fehér vagy sárgásan elszíneződött, enyhén áttetszőek. Kettétörve belül fehér színű, áttetsző, kristályos szerkezetet találunk.
Bazalt, andezit: Fekete vagy sötétszürke vulkáni kőzetek. Sötét színük és könnyű beszerezhetőségük miatt népszerű dekorációk. Begyűjthetjük a természetből vagy tüzép telepen vásárolhatjuk meg minimális összegért. Vasút mellől szigorúan tilos gyűjteni, mert az évek során véglegesen beleivódtak kövekbe a különböző szennyezőanyagok, a gyomirtótól kezdve a nehézfémekig.
Lávakő: Vöröses vagy májbarna, erősen porózus szerkezetű vulkáni kőzet. Igen látványos az élénk zöld növények között. Anyaga könnyű és egyszerűen faragható. Természetes tömbökben és átalakított, például lyukakkal díszített formában is kapható. Apróra zúzva talajnak és szűrőanyagnak is használják.
Gránit: A természetben nálunk elég ritka, a Mecsekben gyűjthető kő. Díszkövesnél érdemes keresni. Rendkívül kemény, szürke, rózsaszín és fekete alapszínben is előfordul. Különböző színű kristályok keverednek a kőzetben, ez érdekes felszínt eredményez.
Megkövesedett fa: Több millió éve élt fafélék megkövesedett maradványa. Az ősi faanyag helyét kvarc vagy más szilikátásványok vették át. A formavilága igen változatos, a színe vörösestől a krémszínűig változó. Kerti díszkőnek is forgalmazzák.
Jáspis: Élénk, sokféle színben és mintában kapható ásvány. Más ásványokhoz képest viszonylag olcsó, nagy méretű darabokban is beszerezhető kő. Halas boltokban, díszköveseknél juthatunk hozzá. Kisebb jáspiskavicsokat folyami sóderből is gyűjthetünk. Akváriumban főleg a vörös-sárga sávos változata népszerű. Természetes hatású akváriumba nehezen beilleszthető dekoráció.
Mesterséges dekorációk
Az akváriumba szánt mesterséges dekorációk között a természetes fatözset utánzó kerámiákon át a világító szemű, tátogó koponyáig szinte bármit megtalálhatunk. A halaknak szerencsére nagyjából mindegy, mennyire szélsőséges ízléssel rendelkezünk. Az ő szempontjukból nem számít, hogy foszforeszkáló kalózhajót vagy egy ágasbogas fadarabot kerülgetnek az akváriumban. Vannak viszont más, lényeges szempontok, amiket gyakran figyelmen kívül hagynak az ilyen dekorációk rajongói. Akármennyire is kielégíti valakinek az esztétikai elvárásait egy színes műanyag szobor, a halaknak ettől még nem lesz otthonos az életterük. Számukra a dús növényzet a fontos. A jól megválasztott mesterséges dekorációk biztosíthatják a halaknak a szükséges rejtekhelyet, viszont az egészséges akváriumhoz az élő növények elengedhetetlenek.
Az akváriumba szánt dekorációnak kémiailag semlegesnek kell lennie. A direkt ilyen célra gyártott díszek nagy része megfelel ennek a kritériumnak, kivételt a cementből készült búvóhelyek és műsziklák képeznek. Ezekre a mészkőnél részletezett hátrányok vonatkoznak. A hétköznapi tárgyak közül az üvegből és porcelánból készülteket használhatjuk biztonságosan akváriumban. A kerámiának látszó tárgyak gyakran készülnek valójában gipszból vagy különböző műgyantákból, amik oldódhatnak akváriumban. A gyerekek akváriumaiban kedvelt díszek az üveggolyók és a tompa szélű tarka üvegkavicsok.
Háttér
Egy szépen berendezett akváriumban nincs szükség bonyolult háttérre, egy egyszerű színes kartonlap is tökéletes a hátsó üveglap mögé ragasztva. A fekete, a fehér, a szürke és a kék természetes hatást nyújtanak. Kaphatóak színes fotóhátterek, amik akváriumokat ábrázolnak. Ezekkel egyszerűen látványossá tehetjük az akváriumot, viszont igazán nem lehet összehangolni a háttér és a tényleges akvárium látványvilágát. Ha a fotón még halak is vannak, az nagyon zavaró összképet eredményezhet, ahogy egy sziklás háttér is egy növényes akváriumban, vagy fordítva. A tükör háttér szép, de nem jó az állatoknak. A halak fajtársnak nézik a tükörképüket, ami zavaró lehet számukra, különösen területvédő fajoknál.
A beépített hátterekben már sokkal több lehetőség van. Az akvárium szerves részét képezik, egy gondosan megválasztott háttér egy kicsit bealgásodva teljesen természetes és harmonikus hatású lehet. Egy jól megtervezett darab alkalmas az akvárium technikai berendezéseinek elrejtésére is. Három dimenziós háttereket vehetünk készen, megrendelhetjük egyedileg szakemberektől és ha van némi barkácshajlamunk, házilag is készíthetőek. Az általánosan felhasználható hátterek műgyantából vannak. Cementből olcsón készíthetünk hátteret, ez viszont csak kemény vizet igénylő halak akváriumába ajánlott.