FŐOLDAL | KEZDŐKNEK | AZ AKVÁRIUM | HALAK | GERINCTELENEK | NÖVÉNYEK | ALGA | BETEGSÉGEK | BARKÁCSROVAT | DIZÁJN és BIOTÓP | ESEMÉNYEK
 
« Vissza

Nitrogénvegyületek

 

Ha egy akváriummal probléma van, az az esetek döntő hányadában valamelyik nitrogénvegyülettel kapcsolatos, ezért fontos megismerni a tulajdonságaikat és az akváriumban betöltött szerepüket. A nitrogénvegyületek az akváriumban hosszú, többlépcsős utat járnak be, amit nitrogénciklusnak nevezünk. A ciklusban szerepet játszanak maguk a halak, a szűrőben és a talajban élő baktériumok és a növényzet is, tehát minden élőlény, ami csak egy akváriumban megtalálható. A nitrogénvegyületek létfontosságúak, de egyben problémásak is. A halak (és úgy általában az állatok) testének nagy része fehérjékből áll, amik magas nitrogéntartalmú vegyületek. A fehérjék építőkövei az aminosavak, ezeket az állatok a táplálék fehérjéinek lebontásából nyerik. A fehérjék állandó körforgásban vannak a szervezeten belül, újak épülnek fel, a régiek pedig lebomlanak. Bár a szervezet hatékonyan hasznosítja újra az aminosavakat, egy részük kiesik ebből a körforgásból, és a táplálékból újak érkeznek helyettük. A fölösleges aminosavak végül ammónia formájában kötnek ki a halak vérében, amit a kopoltyúikon keresztül és a vizeletükben leadnak a vízbe. 

Az ammónia, és innentől a nitrogénciklus további vegyületei mind mérgezőek. Ezeknek a mérgeknek a mennyisége sokféleképpen megnövekedhet az akváriumban, szinte az összes hiba ide vezet végül. A nitrogénvegyületek okozta mérgezések és a szövődményeik olyan általánosak, hogy szinte minden betegség megjelenésében szerepet játszanak. Még a fertőzések is összefüggnek ezekkel a vegyületekkel, mivel a mérgezések legyengítik a halakat és fertőzési kapukat nyitnak. Ha bármilyen betegségre utaló jelet észlelünk az akváriumban, az első dolgunk legyen a nitrogénvegyületek szintjét lemérni. 

A növények számára az ammónia és a nitrát fontos tápanyag, képesek ezekből a vegyületekből fedezni a nitrogénszükségletüket. Így segítenek ezeknek a mérgeknek az eltávolításában és a vízminőség fenntartásában. Ezért is fontos élő növényeket tartani az akváriumban. 

Az ammónia

A főellenség az akvarisztikában. Láthatatlan, akár kristálytiszta akváriumvízben is jelen lehet, nagy mennyiségben is. A hirtelen halpusztulások fő felelőse és az algásodás elsődleges kiváltó oka. Kis koncentrációban is erősen rontja a halak kondícióját, fogékonnyá teszi őket a gyakori fertőzésekkel szemben, mint például a darakór vagy az úszórothadás. 

Az ammónia savas környezetben ammónium-ionná alakul, ami kevésbé veszélyes, lúgos környezetben pedig a fordítottja történik. A kémhatás változásai ilyen módon hozzájárulhatnak a mérgezés kialakulásához. Az ammóniamérgezés gyakori okai a túl korai telepítés, a gyenge szűrés és a hirtelen extrém nagy fehérjebevitel (túletetés). Ha egy frissen berendezett akváriumba halakat raknak, szinte garantált ammóniamérgezés következik be pár nap után. A modern nézet az algásodást az ammónia és a fény arányával magyarázza. Minél több az ammónia a vízben, annál kevesebb fény is elég az algainvázió kiváltásához. Tehát az ammónia rossz, és a gondos akvarista elsődleges céljai között szerepel a teljes eltüntetése. 

A legtöbb ammónia a haleleség fehérjetartalmából származik. Akár megeszik a halak, akár a baktériumok bontják le, végül ammónia formájában kerül a vízbe. Az elhalt növényi részek és a mulm bomlása során is ammónia szabadul fel. Ez a bomlás melegben gyorsabb, így kánikulában számolnunk kell ezzel a veszéllyel is. Egyes városokban a csapvíz fertőtlenítését klóraminnal végzik, ami önmagában is mérgező és ammóniaforrás is. Egyes speciális növényes akváriumba való talajok is képesek ammóniát a vízbe juttatni, ha nem vagyunk elég óvatosak velük. Szerencsére nem túl elterjedt szokás szobanövénytápot használni akváriumban, ezek a szerek is ammóniát tartalmaznak. Ha egy elpusztult hal a vízben marad, testének fehérjéi is belépnek a nitrogénkörforgásba, azaz először ammóniává alakulnak. Egy nagyobb testű hal teteme önmagában is képes ammóniamérgezést okozni. Az ammónia az érzékenyebb halakra már 0,01 mg/liter mennyiségben is veszélyes, más halak akár 2 mg/liter koncentrációig is bírják, de ez erősen függ a pH-tól, hőmérséklettől és a halfajtól is. Ideális esetben az ammónia koncentrációja a hétköznapi tesztekkel nem kimutatható érték az akváriumban.

Az ammónia folyamatosan termelődik. Így a vízcsere segít ugyan szabályozni a mennyiségét, de önmagában nem elég, pár napnyi ammónia-adag már veszélyes a halakra. Ezért használunk állandóan üzemelő szűrőt az akváriumokban. A szűrőkben baktériumok élnek, amik pont az ammóniát használják tápanyagnak az életműködésükhöz. Az ammónia oxidációjával nitritet állítanak elő, amit más szűrőbaktériumok alakítanak tovább nitráttá. Ez a nitrifikáció folyamata. A nitrit is nagyon mérgező, viszont a nitrát viszonylag magas értékei is problémamentesen fenntarthatóak. Ezek a szűrőbaktériumok rendszertani szempontból nagyon sokfélék lehetnek, az ammónia-oxidálók közül a Nitrosomonas és Nitrosococcus fajok ismertebbek, és a Nitrosospira fajok fontosak még akváriumban. Közös jellemzőjük, hogy életműködésükhöz oxigént igényelnek, enyhén lúgos környezetben a legaktívabbak, és akváriumi viszonylatban alacsonyabb hőmérsékleteket kedvelnek. Érdekes módon, bár az ammónia tápláléka ezeknek a baktériumoknak, magas koncentrációban ugyanúgy mérgező rájuk, mint a halakra. Többek között ezért is kell az akváriumban a lehető legalacsonyabb ammóniaszintre törekedni. A baktériumoknak ezenkívül szüksége van még egy felületre is, amin megtapadhatnak, és folyamatos áramlásra, ami oxigénnel és tápanyaggal látja el őket. Ezért használunk nagy felületű, porózus szűrőanyagokat, és az égetett agyag talajok is ezért számítanak baktériumbarátnak . Az aerob(oxigént igénylő) baktériumok a szűrőben világosbarna, nyúlós masszát alkotnak. Ennek a masszának a jelenléte jelzi a szűrő megfelelő működését. 

A baktériumokon kívül az akvárium növényei is eltávolítanak némi ammóniát. Az ammónia fontos nitrogénforrás a vízinövényeknek, de a szerepét képes a nitrát is ellátni. Az algák fő nitrogénforrása az ammónia, a nitráttal nem érik be. Az algák megjelenése biztos jele a vízproblémának, de valójában segítenek rajta, mivel az általuk felvett ammónia egy időre kikerül a körforgásból. Ezért az algairtó vegyszerek használata kerülendő, mert az elpusztult algák tovább rontják a vízminőséget.

Sok hal szereti a növényi táplálékot, ilyen például az aranyhal vagy sok elevenszülő. A növényi táplálék fehérjetartalma kisebb, így kevesebb ammóniával is terheli a vizet. Ezt érdemes kihasználni, és zöldségekkel kiegészíteni az erre alkalmas fajok étrendjét. 

Egyes speciális zeolit alapú szűrőanyagok képesek megkötni az ammóniát. Ezek egy mérgezéses esetnél hasznos segítséget jelentenek, de állandó használatra nem alkalmasak. Eleinte teljesen kivonják az ammóniát a vízből, ami a szűrőbaktériumok éhenhalását okozza, később viszont elvesztik a hatásukat, mert telítődnek. 

Nitrit 

Optimális szűrés esetén a nitrit mennyisége nem számottevő az akváriumban, a teszt nullát mutat. A szűrőbaktériumok anyagcseréje hozza létre, és más baktériumok tovább is alakítják nitráttá. 0,2 mg/litertől okoz problémát, 2,5 mg/liter fölött súlyos mérgezést. Nitritmérgezés tipikusan túl korán telepített akváriumokban fordul elő. A nitrit bejut a halak vérébe, és akadályozza a vörösvértesteket az oxigén szállításában. A kopoltyúkon keresztül alacsonyabb pH értékeknél jut be könnyen ez a vegyület. A víz alacsony kloridion koncentrációja esetén a halak fokozottan ki vannak téve a nitrit káros hatásainak. A mérgezett hal vére barnássá válik, ami a kopoltyúkon is észrevehető. 

A fő akváriumi nitritoxidáló baktériumok jelenlegi ismereteink szerint a Nitrospira genuszba tartoznak, nem a Nitrobacter fajok közé, ahogyan korábban gondolták. Az akváriumi baktériumkészítmények Nitrobacter fajokat tartalmaznak, ez a hatásosságukat megkérdőjelezi.  

A nitritoxidáló fajoknál az osztódás különösen lassú, 24 óra alatt mindössze egyszer történik meg. Ezért fontos annyira az akvárium pár hetes bejáratása a halak érkezése előtt, és ebben az időszakban mesterségesen kell juttatni valamilyen ammóniaforrást az üres akváriumba (pl. haleleség). Egy új akváriumban minimum két hét szükséges a megfelelő baktériumlétszám kialakulásához. Az akvárium berendezése után azonnal telepített halak esetén a nitritmérgezés az első pár hétben szokott fellépni. Gyenge szűrés vagy a halak túltelepítése esetén az ammóniával együtt okoz mérgezést. Ha egy ammónia-mérgezéses eset után nem cserélünk vizet, akkor az ammóniamolekulák később nitritté alakulva okoznak újabb mérgezést. Túltelepített akváriumokban további gond, hogy a nitrifikáció csökkenti a pH-t, ami hosszabb idő alatt komoly problémává is fejlődhet. 

Ha bármilyen gyógyszeres kezelést végzünk az akváriumban, készüljünk fel az ammónia és nitrit koncentrációjának megemelkedésére, mivel a lebontó baktériumok is károsodást szenvednek.

Nitrát

Az előző két vegyülethez képest a nitrát viszonylag nagy koncentrációban lehet jelen az akváriumban. 20 mg/literig a legtöbb állatfaj jól tolerálja a jelenlétét, ez a mennyiség kedvezően hat a növényekre. Általánosságban 50 mg/liter okoz mérgezést, 100 mg/liter fölött már a növényeknek is problémás. Egyes halfajok és sok gerinctelen fokozottan érzékeny a nitrátra, ezeknél igyekezzünk 10 mg/liter alatt tartani a mennyiségét. A túl alacsony nitrátszint hiánybetegséget okoz a növényeknél. Egy átlagos halnépességgel rendelkező, alacsony vagy közepes megvilágítású akváriumban ez nem jellemző, az erősen megvilágított, dús növényzetű akváriumokban viszont könnyen fellép, ha nem adagolunk külön nitrátot. Ezt azonban csak egy kiegyensúlyozott tápozás részeként, fokozott elővigyázatossággal és rendszeres ellenőrzés mellett tegyük.

Egy átlagos akváriumban a nitrogén körforgása a nitrátnál megszakad. A nitrát lebontásához, a denitrifikációhoz teljesen másféle környezetre és másféle baktériumokra van szükség. Ezek a baktériumok rendszertanilag nagyon sokfélék lehetnek, jellegzetes képviselőik a Pseudomonas fajok. Ezeknek a baktériumoknak a nitrát nem tápanyag, hanem az oxigén helyettesítője, gyakorlatilag nitrátot lélegeznek. Ez a folyamat viszont csak oxigénmentes(anaerob) környezetben játszódik le. A probléma ott van, hogy egyszerre kell áramlást és oxigénmentességet létrehozni ahhoz, hogy a szükséges mértékben szaporodjanak ezek a baktériumok. Létrejöhetnek oxigénmentes zónák, például a talajban, de az áramlás teljes lefojtása okozza, ami magát a nitrifikációt is megakasztja, így inkább az ammónia felhalmozódása jellemző. Ezért a tömörödésre hajlamos talajokat inkább kerülni kell. A nitrátbontó baktériumok sötét, furcsa szagú bevonatot képeznek. Természetes vizekben könnyen megfigyelhetjük, ha homokos aljzatba ágyazódott köveket fordítunk fel. Ezeknek az alsó felén látható a sötétszürke elszíneződés. Akváriumban viszonylag ritka látvány.  

Egyes szűrőanyagok reklámjában szerepel a nitrátbontó képesség, de a tényleges hatékonyságuk hagyományos szűrőben való felhasználás esetén kérdéses. Megfelelő mértékű denitrifikációs folyamatok csak speciálisan erre a célra kialakított nitrátszűrőkben jönnek létre. Ezekben a vizet hosszú csövön vezetik végig, aminek az első szakaszában lejátszódó folyamatok elfogyasztják az oxigént, így létrejöhet a denitrifikációra alkalmas környezet. Ehhez szükség van még valamilyen energiát szolgáltató vegyületre is, ami tápanyagot biztosít a baktériumoknak, ez általában cukor. A nitrátbontó szűrőanyagoknak ez az anyagából oldódik. Nitrátbontó szűrőt nem árulnak édesvízi akváriumhoz, és csak speciális területeken éri meg működtetni.  

blablabla

Hétköznapi akváriumokban a megoldás a vízcsere. A nitrittel és az ammóniával szemben a nitrátot nem kell azonnal eltávolítani a vízből, egy bizonyos határig problémák nélkül halmozódhat. A heti vízcsere tökéletes megoldás a nitrátszint kordában tartására. Nagyméretű akváriumokban ritkább vízcserét használnak, itt ajánlott tesztekkel figyelni a nitrát értékeit, és ez alapján meghatározni a vízcserék gyakoriságát. Létezik egy elmélet, ami szerint a részleges vízcsere nem alkalmas erre, hiszen a nitrát egy része mindig az akváriumban marad. „A következő vízcserénél a heti termelődött mennyiség mellett ott van még az előző heti maradéka is, a következőnél megint ottmarad, meg még az előző és az azt megelőző maradéka is, és ez így halmozódik tovább a végtelenségig.” Ha matematikai szemszögből megvizsgáljuk, pontosan hogyan változik a nitrát mennyisége rendszeres vízcsere mellett, akkor azt kapjuk, hogy egyáltalán nem nő a végtelenségig, hanem egy bizonyos értékhez tart, amit soha nem lép át. Ha végiggondoljuk, a maradék is fogy minden vízcserekor, majd a maradék maradéka is és így tovább. A legutolsó néhány vízcsere maradéka még számottevő mennyiség, a távolabbiak jelentősége azonban egyre csökken. Ha elég ideig várunk, egy többé-kevésbé állandó értéket kapunk. Pontosabban kettőt, mert más lesz az érték a vízcsere előtt és közvetlenül utána, azonban ezek nagyjából kiszámíthatóak lesznek. Heti 50% vízcsere esetében a maximális érték a hetente termelődő mennyiség kétszerese. A szokásos heti 30% esetében a határérték némileg a heti adag háromszorosa fölött van. Hogy ez pontosan mennyi , azt nitrát-teszttel határozhatjuk meg. Túl magas érték esetén végezhetünk gyakoribb vagy erőteljesebb vízcseréket.

 A vízcseréken kívül még a növények segítenek hatékonyan a nitrátszint alacsonyan tartásában. A gyors növekedésű növények igen nagy mennyiséget képesek a testükbe építeni, de ehhez szükséges még a többi fontos növényi tápanyag jelenléte is. Ideális esetben a nitrogént már ammónia korában felszívják a növények, így el sem jut a nitrát állapotáig. A növénybe beépült nitrogén nem kerül ki végleg a körforgásból, a növény pusztulása után visszajut az akvárium vizébe. Ezért ha kifejezetten ezért ültettük a növényeket, akkor ajánlott időnként valamennyit eltávolítani az akváriumból. Ha az összes többi növényi tápanyag és a fény adott, akkor a növények folyamatosan növekedni fognak és ezzel fogyasztják a nitrátot.  

Létezik még nitrátmegkötő műgyanta, ami hasznos segítség lehet ivadékhalak nevelésénél, zsúfolt akváriumoknál vagy különösen érzékeny fajok tartásánál. A gyanta egy adott nitrátmennyiség megkötése után telítődik, ekkor sós vízben regenerálható és tovább használható. Bár hatékony és kényelmes megoldás a vízcsere helyett, a két alkalom közti időt legfeljebb kitolni lehet vele, teljesen elhagyni semmiképpen sem ajánlott. A nitrogénvegyületeken kívül még több fontos tényező van, amiknek az egyensúlyáról gondoskodni kell, és ezeken a műgyanta nem segít. 

© akvaguru.hu

Kövess minket a Facebookon is!

 

EXO Corner Webshop

Budapest Akvarisztika

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
© Miró | W3C