« Vissza
Élesztős CO2 adagoló
Az itt leírt zselatinos változat kevesebb gázt fejleszt, viszont azt egyenletesebben és hosszabb ideig, mint a hagyományos cukros élesztőoldat. A két palackban pár nap eltéréssel cseréljük a masszát, így nem egyszerre kezdenek el gyengülni.
Felhasznált anyagok:
2db 2 literes műanyag üdítőspalack
2 tasak zselatinpor vagy lap
1 kocka sütőélesztő
4 dl kristálycukor
Halas boltból:
2-3 méter levegőcső
1 db Y vagy T elágazó
2 db levegőcső-csap
1 db visszafolyásgátló szelep
porlasztókő vagy diffúzor
néhány tapadókorong
Barkácsáruházból:
Szilikon vagy melegragasztó
Az eszköz elkészítése:
Az üdítőspalackokhoz vásároljunk valami minőségi szénsavas üdítőt, mert ezeknek jobban zár a kupakja, mint az ásványvizeknek vagy a noname márkáknak. A kupakok közepére fúrjunk 1-1 lyukat, aminek az átmérője egy kicsivel kisebb legyen, mint a levegőcsőé. Vágjunk le 2 kisebb darab levegőcsövet,a 20 centis hossz praktikus. A csődarabokat húzzuk át a kupakokba fúrt lyukon, a külső oldaláról befelé. Ebben segít, ha a cső végét ferdén levágjuk, és egy fogóval elkapjuk a túloldalon. Elég, ha egy pár centis darab lóg be a kupak belső felére. Kívül-belül nyomjuk körbe szilikonnal vagy melegragasztóval, hogy légmentesen zárjon. A ragasztó teljes száradása után a kupakokból kilógó csődarabokra illesszük a csapokat, így egyenként tudjuk szabályozni a palackok teljesítményét. A csapok után újabb 2 rövid csődarab következik, amiket egy T elemmel kapcsoljunk össze. Régi vágású halas boltokban néha árulnak T-elemmel egybeépített csapokat, ha ilyet találunk az sokat egyszerűsít a rendszeren. A T elem után már egyetlen cső vezet az akvárium felé, erre illesszük a visszafolyásgátlót. A cső végére húzzunk tapadókorongokat, így tudjuk rögzíteni az akvárium falán. A végére tehetünk porlasztót, ez az egyszerűbb megoldás. Tengeri akváriumba való fa porlasztót vagy műanyagot vegyünk, a hagyományos köveket hamar tönkreteszi a szénsav. A kerámia diffúzorok ugyan szépen porlasztanak és jobb beoldást biztosítanak, azonban csak nagy nyomás mellett működnek. Élesztős rendszer is képes ezt biztosítani, azonban csak a legjobb napokon, a gyengülő oldat mellett leáll a buborékozás így időben rendszertelenebb lesz az adagolás. Jó megoldás még, ha a CO2 csövet egy belső szűrő levegőztető feltétjére kötjük. Ebben eleve biztosít némi szívóerőt a vízáramlás, így mélyebbre le tudjuk vinni a gázt, mint egy porlasztós megoldással. Hátránya, hogy kell hozzá egy belső szűrő, a növényes akváriumokban azonban jellemzőbb a külsők használata.
A kotyvalék:
Vegyünk annyi vizet, amennyit a zselatin használati útmutatója ajánl. Öntsük bele a zselatinport és a 4 dl kristálycukrot. Melegítsük lassú tűzön kevergetve addig, amíg a zselatin és a cukor fel nem olvad. Ne forraljuk fel! Hagyjuk valamennyire kihűlni, nehogy megolvassza a műanyagot, majd öntsük bele a flakonokba. Állítsuk be őket a hűtőbe és hagyjuk teljesen megszilárdulni. Addig is morzsoljuk bele az élesztőkocka harmadát egy tálka kézmeleg vízbe, és adjunk hozzá egy kiskanál cukrot. Mire a zselatin megdermed a hűtőben, a tálkában már meg is indult az élesztőgombák szaporodása és a CO2 termelés. Az élesztős löttyöt osszuk el egyenlően a zselatinos palackokba, majd öntsük fel egy-egy pohár langyos vízzel. Ha mindent jól csináltunk, akkor az áttetsző zselé tetején marad a mosogatólészínű élesztőoldat.
Ezután csavarjuk fel a csövekkel preparált kupakokat, nyissuk ki a csapokat és a porlasztót helyezzük be az akváriumba. Néhány percen belül meg fognak jelenni az első buborékok. Ez még csak az élesztőoldat cukortartalma, hamarosan ki fog merülni és esetleg le is áll egy időre a buboréktermelés. Az élesztőnek kell pár óra ezután, hogy elkezdje felhasználni a zselatinban található cukrot.
Bár úgy tartják, az élesztős CO2 sosem termel elegendőt és nem lehet túladagolni, ez nem igaz. Oda kell figyelni az adagolásra, és rendszeresen ellenőrizni kell a CO2 mennyiségét, legalább a kezdeti időben, amíg kiismerjük a rendszerünk szokásait. Az olcsó módszer, ha a víz pH-ját mérjük meg, és az adott táblázat alapján határozzuk meg a CO2 szintet. Ez macerás és pontatlan módszer. Kicsivel több ráfordítással vehetünk tartóstesztet, ami némi késéssel ugyan, de állandóan mutatja a CO2 szintjét és ránézésre megállapítható a pontos érték.
A visszafolyásgátló nem nélkülözhetetlen, de hasznos kellék. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a palackban negatív nyomás jön létre, ami leszívja a vizet az akváriumból. Például hőmérsékletcsökkenéskor a gáztermelés leáll, és a maradék térfogata is csökken. Ha a víz egyszer megindult, a közlekedőedények elvén addig folyik, amíg van hova. Ha a palackunk teljesen légmentesen zár, akkor megtelik és itt leáll a dolog. Viszont ha valahol ereszt, akkor a résen keresztül megindul az akvárium vize ki a padlóra. Ezt megelőzhetjük egy visszafolyásgátlóval.
Lehetséges problémák:
Sokan félnek, hogy ha estére elzárják a csapokat, a palackokat szétveti a nyomás. A zselatinos rendszerre nem jellemző az ennyire erős gázképződés. Nem szükséges régi visszaváltható palackokat vagy szódásüveget keresni. Bármelyik üdítős flakon jó, csak jól zárjon a kupakja. Ha mégis tartunk a lehetőségtől, akkor éjszakára ne zárjuk el teljesen a csapokat, így 100%-osan megelőzhető a baleset.
Vannak, akik a levegőbe kerülő CO2 miatt aggódnak, hiszen a CO2 fulladásos haláleseteket is képes okozni. Azonban a 4dl kristálycukorból termelődött teljes CO2 mennyiség kevesebb, mint amit egy ember egyetlen nap alatt kilélegez. A fulladásos esetek borospincékben fordulnak elő, ahol nem 4 deci, hanem jó pár hordónyi bor cukortartalma erjed.
A zselatinos módszernél nem jellemző az erős felhabzás, így a trutyinak sincs sok esélye az akváriumba kerülni. A palackban bőven van hely a habnak, és a zselatin eredendő feladata, hogy a gombák csak lassan férjenek a tápanyaghoz, így ne tudjanak hirtelen elszaporodni és túl sok CO2-t termelni. De ha meg is történik, kis mennyiségben az oldat nem árt az akvárium vizének. Ha a rendszerünk jól szigetel, az elemek pontosan illeszkednek, akkor nem lesz élesztőszag a lakásban. Ha mégis van, akkor ereszt valamelyik tömítés, ami egyben a hatékonyságot is csúnyán lerontja. Ideiglenesen irodai gyurmaragasztóval lehet leszigetelni. Hosszabb távon ajánlott szilikonnal átkenni a sérült részt.
Amikor a palackot cseréljük, fontos, hogy a palackot forgassuk és ne a kupakot. Utóbbi esetben a kupakkal együtt forognak a csövek, ami kimozdíthatja a szigeteléseket.
A rendszert két dolog állíthatja le: vagy elfogy a cukor, vagy az élesztőgombák által termelt alkohol akadályozza a további növekedésüket. Ha van hely a palackban, bátran önthetünk bele több langyos vizet, több vízben több alkohol fér el.
Minél mélyebben van a porlasztó, annál nehezebben préselődik ki a gáz, mivel nagyobb vízoszlop nyomását kell legyőznie. Ha párolog a víz, csökken a vízoszlop és erősebben fog jönni a gáz. Ha csökken a szoba hőmérséklete, az élesztőgombák lelassulnak, csökken a gáztermelés. A porlasztó föl-le mozgatásával szabályozhatjuk az adagolást. Ha ismeretlen okból leáll a buborékozás, húzzuk a porlasztót közvetlenül a felszín alá. Ha megindul, akkor van gáztermelés, csak gyenge: vagy ereszt a rendszer, vagy cserélni kell a táptalajt az egyik flakonban. Ha egyáltalán nincs, akkor valószínűleg döglöttek az élesztőgombák és újra kell keverni az egészet.